
Free Daily Podcast Summary
by Index.hu
Az Index kultúra rovatának újságírói beszélgetnek egymással és mindenféle érdekes emberrel, többé-kevésbé rendszeresen.
The most recent episodes — sign up to get AI-powered summaries of each one.
A Budapesten megtörtént bűneseteket térképezte fel ezúttal Kordos Szabolcs, aki a város titkairól egész könyvsorozatot írt. Az Egy város bűnös titkai című legújabb kötetében a leghíresebb rablásokat, gyilkosságokat és egyéb bűntényeket járta körül, de vannak méltatlanul elfelejtett áldozatok is: ami minden esetet összeköt, az az, hogy ma is azok helyszínein járunk nap mint nap, és még ha nem is tudunk róla, az életünk részei. Kordos Szabolccsal minderről az arútluK podcastben beszélgettünk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Huszonkét év alatt felnőtt egy generáció, és aki hallgatóként vett részt a Média Építészeti Díja (MÉD) első átadóin, az mára a szakmai zsűri tagja is lehet. A pályakezdő és a már befutott építészek számára ma is kiváló találkozási pont a MÉD gála, amit idén november 6-án rendeznek meg az Uránia Filmszínházban. A díjról és a versenyző épületekről Pásztor Jánossal, az Építészfórum ügyvezető tulajdonosával és Hulesch Máté építészeti szakíróval, a port szerkesztőjével beszélgettünk az Index Kulturális podcastjében. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az „öregezés” elnevezésű csalástípus jelenik meg Az örökség című filmben, amelynek 2026. október 22-én lesz az országos bemutatója. Az Index Kulturális rovatának podcastjében az egyik főszereplő, a Hajnalkát alakító Staub Viktória színésznő és Tasnádi István, a film forgatókönyvíró-rendezője beszél a forgatásról és a közös munkáról. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Egy ősi módszer és egy fiatal tudományág találkozik az illatok vizsgálatában, hiszen az emberiség történetét végigkíséri például az illatokkal való gyógyítás, azt azonban, hogy a szaglás szubjektív érzékelés, csak nemrég bizonyították be. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Magyarok mindenhol vannak, az amerikai titkosszolgálat emberei között is; a luxusiparban nincs és nem is volt válság, hiba tarolta le a világot a Covid; a kőgazdagok és a celebek pedig olyan életstílust képviselnek, amelyben a luxus és az utazás gyakorlatilag „nem téma” – mondja többek között Oltványi Tamás. A luxus szentélyei című könyv írójával az Index Kulturális rovatának podcastjében beszélgettünk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Ráduly György, a Nemzeti Filmarchívum igazgatója volt az arutlúK vendége. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
„Tudjuk nagyon jól, hogy a házmesterek vagy a portások országában nem feltétlenül fentről jönnek ezek az üzenetek” – mondta Lobenwein Norbert az Index kulturális podcastjában. A Sopronfest társalapítója szerint az elmúlt években nem elsősorban hivatalos tiltások nehezítették a fesztiválszervezők munkáját, hanem a helyi túlbuzgóság és az öncenzúra. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Bátor dolog volna azt állítani, hogy válságban van a magyar képregényszakma, ám ha ezt a kérdést onnan közelítjük meg, hogy pár hónapon belül két olyan kezdeményezést is a kezünkbe foghattunk, amire azt mondták, képregény, nincs ok az örömre. Megérkezett az Én, a nagyarcú kiadvány, ami válasz az Én, a kétarcúra, az április országgyűlési választások előtt megjelent propagandatermékre. Utóbbi címlapi arca Magyar Péter, az előbbié Orbán Viktor. Utóbbiról arútluK nézői és olvasói már olvashattak, láthatták. Most a revanskiadványt elemezzük, terítéken az Én, a nagyarcú. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Free AI-powered daily recaps. Key takeaways, quotes, and mentions — in a 5-minute read.
Get Free Summaries →Free forever for up to 3 podcasts. No credit card required.
Listeners also like.

The Nerve with Maureen Callahan
Maureen Callahan explores pop culture and true crime through bold, skeptical conversations.

Pop Apologists
Two sisters discuss celebrities with the same level of care and attention they give to family members.

The Interview
In-depth interviews with influential figures across culture, politics, business, and sports exploring their motivations and impact.

Slate Culture Feed
Slate Podcasts

No Filter With Zack Peter
Pop culture and cultural controversies are analyzed with blunt commentary on celebrity scandals, cancel culture, and internet trends.

Rose Pricks: A Bachelor Roast
Two hosts mock and dissect the drama of The Bachelor, The Bachelorette, and Bachelor in Paradise with snarky commentary.

In Retrospect with Susie Banikarim and Jessica Bennett
Revisits 1980s and 1990s pop culture moments to examine how they shaped societal views of women and the world.

BEHIND THE VELVET ROPE
David Yontef interviews TV stars and pop culture figures with a focus on Real Housewives, reality TV, and entertainment news.

Miss Understood with Rachel Uchitel
Explores the personal stories behind public scandals through candid interviews with individuals redefining their narratives.

Front Row
BBC Radio 4

Modern Love
Real people share intimate stories of love, heartbreak, and relationships, drawn from The New York Times column.

Popcast
A weekly discussion on pop culture featuring interviews and analysis from New York Times critics Jon Caramanica and Joe Coscarelli.
Az Index kultúra rovatának újságírói beszélgetnek egymással és mindenféle érdekes emberrel, többé-kevésbé rendszeresen.
AI-powered recaps with compact key takeaways, quotes, and insights.
Get key takeaways from Kultrovat in a 5-minute read.
Stay current on your favorite podcasts without falling behind.
It's a free AI-powered email that summarizes new episodes of Kultrovat as soon as they're published. You get the key takeaways, notable quotes, and links & mentions — all in a quick read.
When a new episode drops, our AI transcribes and analyzes it, then generates a personalized summary tailored to your interests and profession. It's delivered to your inbox every morning.
No. Podzilla is an independent service that summarizes publicly available podcast content. We're not affiliated with or endorsed by Index.hu.
Absolutely! The free plan covers up to 3 podcasts, any in the catalog. Basic raises that to 15, Pro to 40 and Max to 100. Browse our full catalog at /podcasts.
Kultrovat covers topics including Music, Arts, Film, TV & Film, Visual Arts. Our AI identifies the specific themes in each episode and highlights what matters most to you.
Free forever for up to 3 podcasts. No credit card required.
Free forever for up to 3 podcasts. No credit card required.