
Ez az epizód minden tekintetben rendhagyó. Hiszen ezúttal nem egy beszélgetést hallgathattok meg, hanem egy hangjátékot. Láng Annamária és Fesztbaum Béla színművészek előadásában. (A hangjáték egyben kapcsolódik az új nagyepizód, a Fesztbaum Béla színművésszel készített beszélgetéshez is.) Ez a produkció igazán erős és magával ragadó lett, és szól azokhoz is, akik valakit vagy valamit elvesztettek. Azt, akit szerettek. Vagy amit szerettek. Például szülőföldjüket. Tehát ez a hangjáték Molnár Ferenc, a világhírű magyar drámaíró, a Pál utcai fiúk szerzőjének utolsó, már Amerikában írt, igencsak rendhagyó művéből készült. Amelyben ő maga dokumentálja, milyen párbeszédet folytatott halott társával. Útitársával. És amely műből kibomlik nemcsak egy különös kapcsolat krónikája, hanem egy országé is, ahol az írónak nem volt maradása. A hangjáték bevezetőjében ugyanakkor maga Molnár Ferenc is megszólal. Szavai hetvenöt évnyi messzeségből, 1951-ből érkeznek hozzánk az Amerika Hangja rádió egykori felvételéről. Molnár Ferenc a remény hangján beszél, „Könnyes mosolyt” említ, szentimentális optimizmusról beszél, miszerint a sötét évek után az emberiség szebb korszakba léphet. És ez talán ma, 75 évvel később is aktuális üzenet. 🔶 A műsort itt is megtalálod - honlap: https://azeletmegminden.hu/ - Facebook: https://www.facebook.com/azeletmegminden/ - Instagram: https://www.instagram.com/azeletmegminden/ - Hírlevél: https://azeletmegminden.hu/hirlevel-feliratkozas/ - Patreon (a műsor támogatása): https://www.patreon.com/azeletmegminden - Támogatás 1%-os adófelajánlással: https://azeletmegminden.hu/egyszazalek/
Podzilla Summary coming soon
Sign up to get notified when the full AI-powered summary is ready.
Free forever for up to 3 podcasts. No credit card required.

Fesztbaum Béla — Kabát, amit magunk után hagyhatunk (Ep. 080)

Kis-Tóth Ágnes — A csillagkapu túloldalán (Ep. 079)

Holch Gábor — Karrier és karantén Sanghajban (Ep. 078)

Dávid-Barrett Tamás — Pátriárkák alkonya (Ep. 077)
Free AI-powered recaps of Az élet meg minden and your other favorite podcasts, delivered to your inbox.
Free forever for up to 3 podcasts. No credit card required.